Az éjszaka

 - Na, nézünk horror? – üvöltött fel Geri, mire Heni tarkón csapta.

 - Ne kiabálj már, gyökér! Felébreszted az ofőt!

 - Nézzünk! – biccentett Ákos, és előkapta a mobilját – Akkor Insidous?

 - Az jó! – ült le mellé Balázs.

 - Hát, nem tudom… Szerintem ez nem jó ötlet… - motyogtam zavartan, mire Balázs egy fél mosolyt küldött felém.

 - Ne félj, ez csak egy film! Amúgy sem alszunk ma este.

 - Az lehet, de én máskor viszont szeretnék – nevettem el magam kínosan.

 - Na, gyere! Vigyázok rád! – kacsintott Balázs, mire idegesen lesütöttem a szemem, és odaültem mellé.

 Lassan az egész osztály odagyűlt Ákos telefonjának kicsiny képernyőjéhez, és kezdődhetett a kínzás. Legalábbis számomra. A film felénél oda sem néztem, csak zavartan bámultam a földet, vagy a kijelző fölé lestem, hogy ne kelljen megijednem. Persze attól még láttam belőle egyet, s mást, és már csak a hangoktól úgy be voltam szarva, hogy néha még levegőt venni is elfelejtettem. De kábé a film felénél, mintha nem is horrort, hanem valami mást néztünk volna… Balázs hátulról óvatosan, hogy nehogy megijedjek, megérintette a vállam, és halkan a fülembe súgott:

 - Nagyon félsz?

 Az agyam ezer fele járt, így válaszra képtelen voltam, ezért csak bólintottam. Balázs finoman körbefogta hátulról a derekam, és magához húzott. A szívem már nem hagyott ki ütemeket az ijedtségtől, helyette olyan heves dobogásba kezdett, hogy azt hittem, elájulok. Balázs a vállam fölött nézte a filmet, de én képtelen voltam rá. Csak arra figyeltem, hogy megfelelő tempóban lélegezzek. Ám egyszer csak feltűnt valami… G tekintete. Óvatosan odanéztem, és a szemében valami addig ismeretlen nézés motoszkált. Nem tudtam eldönteni, hogy mire gondolt akkor. Szinte lesújtott rám. Csak nézett rám egy darabig, aztán visszatért a filmhez, én pedig kicsit elszégyelltem magam. Olyankor éreztem magam szerencsésnek, amiért nem szokásom az elvörösödés, mert akkor szinte lángolt volna a fejem. Finoman kibújtan Balázs öleléséből, aki meglepetten nézett rám.

 - Mi baj? – suttogta.

 Én megráztam a fejem. Úgy tűnt, az est hátralévő részében néma kommunikációt folytatok. Balázs tekintete értetlenséget árasztott, én pedig úgy döntöttem, inkább elmegyek a mosdóba, ezzel „kimagyarázva”, hogy többet nem akarok Balázs közelségében lenni.

 Amint kiléptem az ajtón, úgy éreztem a friss szellő nem csak, hogy a testem, de a fejem is szellőzteti. A levegő a gondolataimmal együtt ki-be járkáltak, és nem tudtam semmire sem koncentrálni. Olyan érzésem volt, mint amikor este nem tudsz elaludni. De ott nem az alvás, hanem a tudás hiánya zavart a legjobban. Nem értettem semmit. Leültem a szobák előtti egyik székre, és az asztalon kopogtatva feketére festett körmeim törtem a fejem, ám akkor kinyílt az ajtó. Kiki lépett ki rajta, és mellém huppant.

 - Baj van? – kérdezte aggódva.

 - Láttad ugye, ahogyan Balázs megölelt? – néztem rá.

 - Igen! Tiszta cukik voltatok! – áradozott mosolyogva.

 - Nem! Nem voltunk azok. Vagyis…

 - G, igaz? – kérdezte.

 - Igen – sütöttem le a szemem – Nem vagyok bunkó egy kicsit? Vagy nem viselkedem úgy, mint egy kurva?

 Kiki nem válaszolt, csak a távolba meredt. Látszott rajta, hogy gondolkodik, mit mondjon. Ez megijesztett.

 - Szóval de… - sóhajtottam.

 - Nem, dehogy! – rázta a fejét – Csak izé… Valamit nem tudsz.

 - Miről beszélsz? – kérdeztem rémülten.

 - Nem veled van a baj! – nyugtatott.

 - Hanem?

 Kiki továbbra is csendben volt.

 - A jó Istenbe! Válaszolj már, légyszi!

 - G-nek barátnője van – bökte ki végül.

 - Mi? – hőköltem hátra. Nem akartam hinni a fülemnek – És ki az a szajha? Én erről miért nem tudtam? – faggattam sírás közeli állapotban.

 - Nem akartam elmondani, amíg láttam rajtad, hogy mennyire ki vagy bukva a szakítás miatt… - magyarázkodott.

 - De ki az?

 - Izé…

 - Bökd már ki!

 - Cinti – hangzott a válasz.

 - Mi? – nem értettem semmit – Az meg hogy lehet?

 - Cintinek mindig tetszett G, de kedves volt, megvárta, amíg szakítotok. 

 - Ráhajtott. A kis kurva! – mondtam idegesen.

 - Erről szó sincs! Szimplán csak szerelmes. Már több éve.

 - Még előttem is?

 - Még előtted is – bólintott.

 - És én erről miért nem tudtam? – álltam fel, és tettem csípőre a kezem.

 - Mert te is az voltál – magyarázta komolyan.

 - Honnan tudod, hogy most nem vagyok az?

 - Mert nem sírsz – válaszolta rezzenéstelen arccal.

 Megakadt a szavam, és elgyengülten visszarogytam a székbe.

 - És nem smárolnak, vagy valami? – röhögtem el magam kínosan, megszakítva a már kínossá vált csendet.

 - De, csak nem előtted – felelte.

 Nem tudtam mit mondani. Minden bennem volt. A csalódottság, a féltékenység… Minden, de valahogy mégsem éreztem magam szomorúnak, és ez engem is meglepett.

 - Menjünk vissza! Már biztosan vége a filmnek! – szólalt meg Kiki, és vissza is tértünk.

 - Mi tartott ennyi ideig? – suttogta vigyorogva Balázs.

 - Hosszú – legyintettem, ő pedig ismét magához húzott, mintha mi sem történt volna. Akkor már nem bántam – Mikor van ennek vége?

 - Most – felelte, és tényleg így történt.

 - Ez jó volt – jelentette ki Ákos – Nézzétek az arcát! – mutatott röhögve Sinyára, aki úgy bámult ki a fejéből, mint aki szellemet látott. Mondjuk… Látott is eleget.

 Akkor Boti hátulról üvöltve ráugrott, mire Sinya hangosan felsikított. Olyan hangja volt, mint egy kislánynak, túlzások nélkül. Mindenki nevetett, még Heni is, de azért adott egy tockost Botina, miközben elmormolta a „Bunkó” szócskát.

 A következő elfoglaltságunk volt estére az üvegezés, ami természetesen Kiki ötlete volt. Tibi pörgette meg először Geri kulacsát, amivel reggel locsolt minket. A szája Balázsnál állt meg, a feladat pedig a következő volt:

 - Nyald meg Ákos arcát! – vihogott.

 - Nyald meg te! – vágta rá gondolkodás nélkül Balázs, kivillantva fehér fogait. Mindannyian nagy nevetésben törtünk ki.

 - Ne ilyen fogyatékos feladatokat már! – nyavalygott Tündi.

 - Miért, mit vártál egy fogyatékostól? – nézett rá felvont szemöldökkel Heni.

 - Nálam van az üveg! Én döntöm el, mi legyen a feladat! – csitította őket Tibi – Nyald meg Ákos arcát!

 - Akkor felelek – mondta Balázs.

 - Azt csak háromszor lehet.

 Erre mindannyian a fejünket fogva nyögtünk egyet.

 - Jól van, jól van! Akkor felelj! Ki az, akit a legszívesebben megfojtanál az osztályban?

 - Téged – válaszolt Balázs rezzenéstelen arccal, mire elröhögtük magunkat.

 Tibi megszeppenve nyújtotta át az üveget, Balázs pedig forgatott. Most nálam állt meg.

 - Felelek! – vágtam rá gondolkodás nélkül, mire elmosolyodott.

 - Bejön még ez a G gyerek? – mutatott felé, mire G röhögve megcsóválta a fejét.

 Gondolkoztam.

 - Talán már nem – jelentettem ki végül, és megfogtam az üveget.

 - Helyes – bólintott Balázs.

 Forgattam, a szája pedig Ábelnél állt meg.

 - Merek – mondta.

 - Puszild meg Kiki arcát! – mosolyogtam, Kiki pedig csillogó szemekkel rám nézett.

 Ábel odament, megpuszilta, a barátnőm bőrszíne pedig vörössé változott.

 Az üvegezés még tartott egy darabig. Heninek bocsánatot kellett kérnie a fiúktól, amiért nem volt velük elég kedves, Bendinek fel kellett vennie Tündi melltartóját, és… G-nek meg kellett ölelnie Cintit. Nos, hogy mit éreztem? Azt hiszem örültem, mert láttam Cinti arcán azt a boldogságot, ami az enyémen sosem volt olyan, mint amit G megérdemelt. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást, és az volt számomra a legfontosabb, hogy G boldog legyen.

 Az éjszaka további részében beszélgettünk, szóval elvoltunk. Még a horror film sem tette meg a hatását, én sem féltem egyáltalán, ami elég furcsa volt tőlem. Aztán végül is eléggé fáradt volt a társaság egy idő után, úgyhogy együtt aludtunk el egy rakáson, a mi szobánkban. Még szunnyadás közben is olyanok voltunk, mint egy igazán összetartó közösség! És végül is Tündinek sem okozott gondot a Botinak való alvás. Meg is örökítettem, mikor már csak én voltam fent. Ám az sem tartott sokáig, hiszen lassacskán engem is elnyomott az álom.