Sziasztok!
Tudom, TUDOM, hogy ezer éve nem volt már rész, de egyszerűen nyolcadikos vagyok, sokat kell tanulnom, meg azért magánéletem is van... Szóval kérlek nézzétek el nekem, és jó szórakozást kívánok hozzá!^^
Mikor bevágtattunk a pizzériába, bár mindenki rettenetesen éhes volt, a fiúk, mintha ezt elfelejtették volna, ülőhely keresése helyett, inkább a bent lévő játékokra vetették rá magukat. Én az egyik hosszabb asztalhoz vágódtam le, mellém pedig Kitti dobta le a cuccát, és már rohant is a csocsózó Balázshoz és Ákoshoz, akik éppen Sinyát szívatták úgy, hogy az ő bábuit mozgatták a másik oldalról, ezért Sinya teljesen ki volt készülve.
- Beszállhatok? – kérdezte Kiki csillogó szemekkel.
- Ha leszel Sinyával, akkor felőlem… - vonta meg a vállát Ákos, fel sem nézve a játékból.
- Én inkább kiszállok. Ez így nem igazságos! – rázta a fejét Sinya, és átadta barátnőmnek a helyet, aki izgatottan csatlakozott.
- Ne már, Balázs! Ne bökdöss! – sikítozott öt perc múlva, amit a fiúk csak egy laza röhögéssel reagáltak le, majd folytatták a piszkálást – Inkább én is kiszállok! – rázta a fejét Kiki, és sértetten hozzám menetelt.
- Nem szállsz be, Liz? – vihogta Balázs.
- Azért, hogy engem is bökdössetek a saját bábuimmal? Köszönöm, inkább kihagynám! – ráztam a fejem vigyorogva.
- Na, nem fogunk piszkálni, csak gyere! – invitált Ákos, én pedig vállat vonva beálltam.
Bár tényleg nem böködtek, mindig betaláltak a kapumba, ezzel szemben, én egyszer sem tudtam gólt lőni, ami eléggé felhúzott. A fiúk ösztönösen jók az ilyen játékokban?
- Nem jól csinálod, az lehet a baj! – rázta a fejét Balázs, és átgyalogolva hozzám, mögém állt, majd segédkezően megfogta a csuklóm, hogy megmutassa, hogyan kell mozgatni a bábukat.
A pulzusom ismét az egekbe szökött, és nem bírtam másra figyelni, csak is arra, hogy Balázs gyakorlatilag olyan közel simult hozzám, hogy ha el is ájultam volna, a karjába estem volna. Csak akkor esett le, hogy tulajdonképpen mi is történt, mikor aztán eltávolodott tőlem, és megkérdezte, hogy értem e. Bólintottam. Bár fogalmam sincs, miről volt szó az elmúlt néhány másodpercben, de persze, értem…
Azonban én csak kaptam a gólokat, és már legszívesebben röhögve rohantam volna neki a láncfűrésznek, hogy tényleg ilyen szerencsétlen vagyok.
- Na, jó, inkább átállok, mert ez borzalmas – nevetett Balázs, és ismét felém közeledett. Legszívesebben megkértem volna, hogy megint magyarázza el, de azt hiszem, akkor tényleg teljesen hülyének nézett volna.
Csodák csodájára a gólok most már nem hozzám, hanem Ákoshoz mentek, aki a végén teljesen ideges volt. Képtelen veszíteni.
Észre sem vettük, annyira jól szórakoztunk, de nem sokkal később kihozták a pizzákat, és csak akkor döbbentem rá, hogy milyen éhes is vagyok valójában.
- Nem ültök ide? – kérdeztem a fiúktól, helyet foglalva Kiki mellett.
- Miért is ne? – vonta meg a vállát Ákos, és lehuppant elém. Csodálkoztam is, hogy nem tört bele a farcsontja, vagy a szék, akkora erővel vágódott rá.
A pizzával elsőnek ismét ő és Kiki végzett, mi Balázzsal kicsit lemaradtunk. Utána röhögve figyeltük, hogy Botiékon valóban fizikailag látszanak az alkoholmentes sör által okozott berúgás jelei. Olyan szinten sikerült az eladónak elhitetni velük, hogy abban van alkohol, hogy üvöltve énekelték egymásba karolva Magna Cum Laude Pálinka dalát. Jó arc a pultos, és ezek szerint látta a fiúkon, hogy nem éppen normálisak.
- Gyerekek, lassan ideje befejezni az ebédet! Indulnunk kell, ha minél több időt akartok eltölteni az élményfürdőben!
- De József bácsi, ha gyorsan eszem, akkor hamarabb meghízom! – nyivákolt Tündi.
- Ki mondta neked ezt a balfaszságot? – meredt rá felvont szemöldökkel Máté.
- Olvastam – vágta rá Tündi sértetten, mint ha ez olyan természetes lenne.
- Te tudsz olvasni? – vihogott Boti, mire Heni ismételten tarkón csapta.
- Te mondod, aki még azt sem látja egy sörös dobozon, hogy hány százalék alkoholt tartalmaz? – kérdezte.
Szinte mi is hallottuk, ahogy a négy fiúban egyszerre esik le az a bizonyos tantusz, amikor megnézték a dobozon található számot. Egyből kijózanodtak, mi pedig röhögve pacsiztunk le Henivel.
- Ne már, most miért kellett elrontanod? Tök jól szórakoztunk rajtuk! – mondta vigyorogva Balázs, mire barátnőm megvonta a vállát.
- Szórakozhatsz még, ne aggódj! Egy hamar nem gyógyulnak meg, nekem elhiheted.
Mikor felszálltunk aztán a buszra, immáron jóllakottan és egyre inkább izgatottan, egy pillanatra megjelent az agyamban az a kép, hogy nemsokára vége van ennek a napnak, és hogy ez volt az utolsó olyan kirándulás, amit egy osztályként töltöttünk el, együtt. Ez a depresszív merengésem összesen addig tartott, amíg Balázs meg nem dobott egy alufólia galacsinnal. Utána én visszadobtam, és ez ment addig, amíg József bácsi ránk nem szólt. Pedig el voltunk.
