A kilátó

 Amikor megállt a busz egy erdős területen, már akkor tudtuk, hogy nekünk tényleg az ég adta világon semmi kedvünk nincs kilátókhoz, de József bácsi addig nem nyugodott, amíg mind le nem szálltunk nyögve, és kedvetlenül. Az én hangulatom így is úgy is el volt romolva, szóval én minden mindegy alapon gyalogoltam a dzsindzsásban, amíg mellettem Tündiék azon panaszkodtak, hogy nem hoztak kullancsriasztót. Cinti bezzeg nem nyavalygott, amíg G kezét fogta. De minek is fogta? Nem tud egyedül menni egy már előre letaposott ösvényen? Szerintem nehéz lett volna eltévedni, hiszen még Sinyának sem sikerült.

 - Tündike! Vegyél fel! – szökdelt oda hozzá Boti, a lehető legcsábosabb arcát elővéve.

 - Vesz a halál – nyögte oda Tündi, és utána dobott egy kavicsot, mire Boti vihogva előreszaladt.

 Mögöttem Ákosék lépkedtek, és szinte éreztem a hátamon Balázs szúrós tekintetét. Nem tudom, mire gondolhatott, de biztos, hogy az előbbi veszekedésem járt a fejében.

 - Ne izgulj, Liz! – szorította meg a kezem bátorítóan Kiki, mire halványan elmosolyodtam.

 - Nem izgulok – motyogtam, bár legbelül ezer kérdés járt a fejemben, amik mind az izgulásomhoz voltak visszavezethetők. Na, mindegy.

 Végül is épségben megérkeztünk, bár Sinyának sikerült háromszor megbotlania néhány kiálló gyökérben, de mégsem esett el, és ez a lényeg. A kilátó mellett valóban egy kis patakocska csobogott, felette meg egy viszonylag alacsonyabb hegy. 

 - Ez a kilátó? – mutatott fel Geri röhögve, mire Heni szokásához híven, tarkón csapta.

 Persze a négy fiút még ez sem tartotta vissza, vígan rohantak fel a hegyre, gyökerekbe kapaszkodva, és közben örömmel figyeltük, ahogyan tiszta sár lett szép lassan a gatyájuk.

 - Menjünk már mi is! – üvöltött fel hirtelen Ákos, Balázs pedig felém fordult. Akkor láttam először a vita óta tengerkék szemét, mire a gyomrom úgy gondolta, jó ötlet lenne egy bukfencet vetni. Hát én nem igazán tartottam annak.

 - Te nem jössz? – mosolygott rám óvatosan, és pedig nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen jött kérdését.

 - Én? – mutattam magamra, kissé idióta arckifejezéssel.

 - Nem, baszd ki! A szomszéd Pista kecskéje – röhögte el magát, mire én is elmosolyodtam – Na, jössz? Te általában benne vagy ezekben, nem úgy, mint ők – mutatott Cinti és Tündi felé, akik az egyik fa árnyékában selfieztek. Kinek ne lett volna kedve ezek után menni?

 - Másszunk! – biccentettem, és az oldaltáskámat ledobva, már rohantam is fel.

 József bácsi hiába hozott minket kilátóba, ha nekünk inkább hegymászáshoz volt kedvünk. Így néhány perc kiabálás után, végül inkább elfogadta a helyzetet, és csendben kémlelte, hogy mit csinálunk. Az osztály nagy része már legalább a hegy felén volt, de a legföljebb Tibi tartott, ám Robi röhögve visszahúzta. Aki lemaradt, az természetesen nem más volt, mint Bendi, és csodák csodájára még Sinya is előrébb járt, mint ő. Én is sokszor megcsúsztam a kissé nedves földben, de Balázs mögöttem volt, direkt mögöttem, hogy tudjon támogatni. Ez a figyelmesség, egyszerűen fantasztikusan esett, de ahogy elnéztem, ez Kikiéknél sem volt másképp. Barátnőm nem mert hátranézni, mert olyan vörös volt, hogy már lassan azt figyeltem, mikor robban szét a feje. Ám a nagy kémlelés közepette, ismét kicsúszott a lábam a talaj alól, és majdnem leestem, ám Balázs elkapott.

 - Ú, kösz – motyogtam zavartan, és kikecmeregtem a karjaiból – Te hogyhogy nem csúszol meg?

 - Erős vagyok – vágta rá kapásból, mire elröhögtem magam – Na, jól van. Ezt megjegyzem. Többet nem is segítek – mondta tettetett sértődöttséggel a hangjában, és valóban elhúzódott mögülem.

 - Ne csináld már! Te is tudod, hogy nem azért nevettem! – kiáltottam, de ő nem felelt – Balázs!

 - Sajnálom! – kiáltotta rám se figyelve, és már jóval előttem járt.

 Megszeppenve vettem tudomásul, hogy magamra maradtam, és innentől nincs mögöttem segítség. Így hát nekirugaszkodtam, és a legnagyobb erőbedobással próbáltam gyökérből-gyökérbe kapaszkodva haladni, ám egy idő után előjött a tériszonyom, amivel nem tudtam mit kezdeni. Lenéztem, nem volt ott Balázs, csak a patak és az egyre jobban összemenő osztályfőnökünk, és kiakadtam.

 - Balázs! Gyere vissza! – üvöltöttem, torkom szakadtából, és reméltem, hogy feltűnik neki, hogy nem csak hülyéskedem.

 - Mi van? – kiáltott le, az immár a tetejére érve.

 - Baszd meg, le fogok esni! – harsogtam, és közben minden porcikámban remegtem.

 Már mászott volna le értem, de valaki megelőzte. G termett mellettem a semmiből, és bátorítóan megszorította a karom.

 - Nem fogsz leesni! – mondta, és alám mászott – Nézd hova lépek, és kövess! Bármi van, itt vagyok!

 Azt hittem, menten elájulok, és ebben nem csak a tériszonyom játszott közre, hanem az is, hogy egyszerűen alig bírtam elhinni, hogy G képes egy ilyen vita után is kiállni mellettem. Tehát másztam, próbáltam minél jobban koncentrálni, és végül sikerült leérnem.

 - Köszönöm szépen! – lihegtem hálásan G-nek, aki csak biccentett, és odament Zolihoz, aki elég mogorván méregetett engem, szokásához híven.

 - Jól vagy? – ért mellém immár Balázs is – Nincs semmi bajod?

 - Nincs, köszönöm – mondtam egyhangúan, és nem néztem a szemébe.

 - Akkor miért vagy paraszt? – röhögte el magát kínosan.

 - Mert megköszöntem?

 - Nem. A hangnemed bunkó – csóválta a fejét.

 - Bocs, hogy nem felel meg, így születtem! – röhögtem el magam én is.

 - Most tényleg. Mi a fasz bajod van?

 - Az, hogy csak úgy otthagytál a hülye egód miatt! – akadtam ki.

 - Mi van, baszd meg, menstruálsz? – kérdezte, nekem meg itt ment fel a pumpa.

 - Te csak ezzel tudsz jönni? Akkor tessék, nézd meg a bugyikámat, faszfej! – üvöltöttem, mire még József bácsi is felkapta a fejét.

 - Atya ég, én tényleg nem értelek titeket, csajok – jelentette ki, és elment. 

 - Ez mi volt? – kérdezte meghökkenten Kiki. 

 - Nem tudom. Úgy tűnik ez ilyen ösztön. Akinek bejövök, azzal bunkó vagyok – feleltem arra koncentrálva, hogy kizárjak a hangomból egy minimális rosszérzést is.

 - De ne legyél, nincs okod rá! Csak megkérdezte, jól vagy e – rázta a fejét.  

 - De, ajj. Mikor veszik már észre, hogy nem vagyok jól? Én ezt az egész hülyeséget nem értem! Mi ez a fogyatékos szerelmi háromszög?

 - Milyen szerelmi háromszögről beszélsz te? – akadt ki.

 - Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád!

 - Te tiszta hülye vagy – mondta – G ebben az egészben nincs benne, csak te vagy fogyatékos!

 - Oké. Meglepődnél, ha azt mondanál, hogy ezt az egészet én sem értem?

 Természetes arccal megrázta a fejét.

 - Szerinted mit csináljak? – kérdeztem bizonytalanul.

 - Úr Isten! – csapta meg a homlokát – Gondolkozz!

 És én egész végig gondolkoztam, amíg a busz felé gyalogoltunk. Szóval G nincs benne, tehát Kiki Balázst szánta nekem. És mi van, ha én nem akarok Balázzsal járni? Lényegében ez az egész járás teljesen felesleges, jó vagyok én így szinglin. Amúgy is utálok járni, mert akkor tiszta bunkó leszek, és mindenki megutál. Fúj, hülye járás! 

 Ezen gondolataim kavarogtak a fejemben egészen addig, amíg a buszhoz nem értünk. Utána folytattam a gondolkodást, hogy lényegében min is gondolkozom, és az utolsó, amire rájöttem, hogy gondolkozni igazából teljesen felesleges. Annyira felesleges, mint a járás. Hm. Azt hiszem, ennek a mondásnak még nagy hasznát veszem az életben. Köszönöm, drága agyam!