A reggel

Halihó! Elnézést, hogy nem szóltam az újabb távozásomról, tök váratlanul jött. Gondolom számotokra is. Most viszont íme a folytatás, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket!:3

 Amikor felkeltem, kábé úgy nézhettem ki, mint egy élőhalott. Túlzások nélkül. És bizony szívesen felfaltam volna Botiék agyát is, akik az ébredésről gondoskodtak. (kedvesen, aranyosan beleordítottak mindenki fülébe, méghozzá azt a bájos, Boti talán kedvenc szavát, hogy „fityma”. Érett nyolcadikosok) Barna hajam az égbe meredt, minimális szempillaspirálom elkenődött, és a szemem alatti lila karikák is a fáradtságomról tanúskodtak. Persze nem én voltam az egyetlen, aki ilyen állapotban volt. Kiki talán még rosszabbul is nézett ki, ami az én esetemben elég ritka. Szerencsére megúsztam egy felesleges hisztit tőle, hogy „Jaj, Ábel meglátott smink nélkül, most már tuti semmi esélyem nem lesz nála!”, ugyanis villámgyorsan bespurizott a fürdőbe. Igen, villámgyorsan. Ő olyan, hogy kinyitja a szemét, és már működik az agya. Irigylem az ilyen embereket. Egyedül Tündi és Cinti voltak azok, akik igazán fantasztikusan mutattak. Az alvás egy piciny nyoma sem látszott makulátlan arcukon. Nem csoda, hogy G egyből beleszeretett Cintibe. Gr!

 Ahogy így elnéztem a reggeli arcokat, hirtelen elindult az üzenetjelző csengőhangom, amire mindenki megijedt, ugyanis Asking Alexandria-tól a Dear Insanity-t állítottam be, ami hát elég hirtelen kezdődik. A kijelzőn Balázs neve díszelgett. A szívem nagyot dobbant. Az üzenetben ez állt: Csá, jó csaj!:)

 Leginkább a „Jó csaj” megnevezőt nem értettem, ugyanis az akkori állapotomban ez eléggé furcsa leírás volt rólam. Ezt természetesen kérdőre is vontam. Így néz ki tehát a beszélgetés, amit utólag le is screensaholtam.

„Csá, jó csaj!:)”

„Jó csaj?:))”

„Erre azt illik válaszolni, hogy: Szevasz, jó ízlésű, menő, helyes, lehengerlő személyiségű álom pasi!”

„Ó, oké. Majd legközelebb ezt írom, rendben?”

„Szavadat ne feledd!;)”

„Hülye…XD”

 Amint megmutattam Kikinek, ő vigyorgott, mint egy idióta, és utána végig azzal piszkált, hogy ő miért nem kap soha ilyen üzenetet Ábeltől. Én megnyugtattam, hogy majd fog. Mikor ezt letárgyaltuk Kikivel, én felvettem az aznapra tervezett ruhámat. (Dead By Apriles póló, rövidnadrággal)

 - Reggeli! – nyitott be hirtelen József bácsi, és az amúgy teljesen mimikátlan arcán meglepettség tükröződött, amikor meglátta, hogy mindenki fent van.

 - Ebéd! – nyögte be Boti.

 - Vacsora! – üvöltötte el magát Tibi is, de erre csak egy szimpla szemforgatás volt a reakciónk.

 Amikor leértünk, néhányan már lent voltak, köztük Balázs is, akivel inkább kerültem a szemkontaktust. Pedig ő szívélyesen vigyorgott rám, a telefonját mutogatva. Én csak mosolyogva megráztam a fejem, és odamentem az asztalukhoz, immáron a kajámmal. (parizer, kenyér és vaj)

 - Ennyire unatkozol, álom pasi? – kérdeztem röhögve.

 - Ugyan, már kedveskedni sem szabad? – tettetett meglepődést.

 - Ákosnak hogy tetszett? – böktem felé.

 - Mi? – kérdezte kíváncsian Ákos. Szóval nem tudott az üzenetről.

 - Csak küldtem neki egy jó kis pornót – legyintett Balázs vigyorogva, Ákos pedig amolyan „Mindent értek” arckifejezéssel ette tovább a reggelijét.

 - Valaki pornót említett? – lépett mellénk izgatottan Boti – Csak nem Tündike szerepel benne? Mert akkor látnom kell!

 - Nézzed a Tele tabikat! Te még arra is ki tudnád verni! – szólt Balázs, mire elnevettük magunkat.

 - Idecsüccsenhetek? – kérdeztem, az egyik üres székre mutatva.

 - Nem szabad, különben eldádázlak! – folytatta a gyerekbeszélgetést Balázs, mire röhögve helyet foglaltam.

 Nem sokkal később leült mellénk Kiki is, aki szinte villámsebességgel varázsolt a hullából címlapra való lányt. Pontosabban egy élő Barbiet, a sminkmennyiséget elnézve.

 - Nem lesz ez egy kicsit kevés? – tértem rá rögtön az arcára, egy enyhe célzással.

 - Mi? – nézett rám nagy szemekkel.

 - A vakolat – mondta be Balázs, mire elröhögtem magam.

 - Jah! – nevetett fel bután Kiki – A-a! Ez szerintem elég lesz arra, hogy felhívjam magamra a TUDODKI figyelmét.

 - Aha! És ugye tudod, hogy ezzel nem csak, hogy felhívod magadra a figyelmet, de igaz lesz rád az a mondás, hogy a napra lehet nézni, de rád nem?

 - Ilyen sok lett? – kapott rémülten az arcához.

 - Konkrétan szikrázik a fejed – bólintottam.

 - Lemosom! – ugrott fel, és sebesen elrobogott, az asztalon hagyva a kajáját.

 - Ki ez a TUDODKI? – fordult felém Ákos, felvont szemöldökkel.

 - Ábel – vágtuk rá egyszerre Balázzsal – Még a vak is látja, hogy miatta illegeti magát. Nem értem a lányokat – tette hozzá Balázs a fejét rázva.

 - Talán engem is olyan nehéz megérteni? – tettem csípőre a kezem, megjátszott felháborodottsággal.

 - Jaja – bólogatott vadul, mire kínosan elröhögtem magam.

 - Na, mit nem értesz? – kérdeztem.

 - Miért volt olyan nehéz elfelejteni ezt a G kölyköt? – vágta rá komoly arccal.

 Elgondolkoztam.

 - Nem tudom… Talán mert szerettem – feleltem egy kis habozás után.

 - Talán, vagy szeretted? – folytatta.

 - Atyám, mi ez a vallatás? – röhögött fel Ákos – Gáz vagy, barátom, hogy ilyenekkel zaklatod szerencsétlent.

 Ekkor érkezett meg Kiki, aki valóban lemosta a sminkjét, vagyis hát azt állította, de én nem láttam nagy változást rajta.

 Miután szépen megettük az összes kajánkat, József bácsi beintett a szobánkba minket, hogy pakoljunk össze, mert vár a busz. Elég szomorkás hangulatban dobáltam (igen, dobáltam, és nem szépen összehajtogatva raktam be) be a cuccaimat a bőröndömbe, hiszen tudtam, hogy ez az a napja a kirándulásnak, amikor este hazamegyünk. A fürdőruhámat gondosan előkészítettem, és behelyeztem az oldaltáskámba, és csak akkor jött a neheze! A bőrönd becipzározása. Kiki felajánlotta, hogy segít, ám mégsem mentem vele sokra.

 - Nem kéne összehajtogatni a ruhákat? – kérdezte megvakarva a tarkóját.

 - Hidd el, úgy sem sokkal jobb – ráztam a fejem, amíg rángattam a cipzárt.

 Ahogy így erőlködtem, egyszer csak a kezemben maradt. Leszakadt, én meg nyögve terültem el az ágyon.

 - Na, most mi lesz? – tettem fel a költői kérdést.

 - Nem zárjuk be – felelt természetes arccal Kiki, én pedig felnyögtem.

 - Legalább a bugyimat berakhatom a te bőröndödbe, hogy még véletlenül se szóródjon ki?

 - Bocsi, de nem fér be – mondta – Nem fog kiesni! Szennyes zacskóban van.

 - Hát oké – vontam meg a vállam, és lent elmondtam a buszsofőrnek, hogy szenteljen különös figyelmet a becipzározatlan bőröndnek. Ő mogorván bólintott, majd bedobta a többi közé. Ennyit a figyelemről.

 Lassacskán az egész osztály beszállingózott a buszba, ugyanazt a helyet elfoglalva, mint a szállás felé jövet, és integetve búcsúztunk az alvóhelyünkről. Hát igen. Ez a kis házacska is beleásta magáét a szívünkbe, az egyszer tuti.