Az élményfürdő

Hello, hello, kedves kirándulók!c:

Kérlek szépen, ne verjetek meg!>< Rengeteg dolgom volt, készülök a felvételire, ráadásul ihletem sem nagyon volt, de most, sikerült folytatnom ezt a történetet, amit eléggé unfer módon zártam le még annak idején.c: Emlékeztek még a szereplőkre? Nagyon remélem, hogy igen, mert visszatekintés az ebben a fejezetben sem lesz, csak folytatom, ahol abbahagytam. Szóval, csapó, és tessék!

 Hogy Sinyának hogyan sikerült beszorulnia egy egészen tág fedett csúszdába? Azt mi sem tudtuk. Minden esetre elég szokatlan életképet mutattunk azzal, hogy mind a tizenheten egyszerre próbáltuk benyomkodni osztálytársunkat.

 - Ne! Ki fogom törni a nyakam! – sipítozott Sinya.

 - Ez csak egy nyomorult csúszda, te igen hülye! – kiáltott vissza Ákos, majd még egyet lökött Sinyán, aki ezt egy újabb sikítással fogadta.

 - Húzzuk fel! – ajánlotta Kiki, mi pedig mindnyájan csodálkozva meredtünk rá.

 - Végre volt egy értelmes megjegyzésed? Elképesztő… - veregette meg a vállát Máté.

 És valóban. Kiki ötlete merő véletlenségből talán, de sikeresen kiszabadította Sinyát a csúszdából, aki megszédülve rogyott le elénk, és kijelentette, hogy soha többet nem megy csúszda, sőt, még medence közelébe sem. 

 - Én meg csak szimplán veled nem megyek medence közelébe – konstatálta Balázs, én pedig elmosolyodtam. Igazából az, hogy szeretem, sok mindent megmagyaráz, például azt, hogy minden poénján képes vagyok röhögni, még azon is, ami cseppet sem vicces. De hát mit csináljak? Sugárzik belőle a humor.

 - Hú! Játszunk vízi csatát úgy, hogy a lányok ülnek a fiúk nyakába, és lelökjük a másikat? – vetette fel csillogó szemekkel Kiki.

 - Á, nem hiszem, hogy a srácok ezt kitörő örömmel fogadnák… - ingattam a fejem mosolyogva, ám Boti ezt természetesen megcáfolta.

 - Viccelsz? Rohadt király lenne bikinis csajokat emelgetni!

 - Oké, de hogy osztjuk be a párokat? – nézett körbe tanácstalanul Heni.

 - Én nem játszom, tehát én döntök – mutatott magára Ákos, és hátrált egy lépést, hogy átlásson minket. – Azt mondja, hogy… Heni, te leszel Mátéval!

 - Oké – biccentett semleges arckifejezéssel Heni, és az említett személy mellé állt.

 - Cinti, mehetsz G-vel, Kitti, legyél Robival…

 - Várj, várj! – szakította félbe Kitti. – Én tényleg nagyon bírom Robit, legalábbis nincsen vele semmi bajom, azon kívül, hogy egy gyökér. Persze, jó értelemben, ne vedd magadra! Csak valahogy Gerivel többet beszélgetek, és ennek következtében közelebb áll hozzám… Nem lehetnék inkább vele?

 - Ezt egy mondatban is megkérdezhetted volna – mondta Ákos komoran. – Felőlem azzal vagy, akivel akarsz.

 - Köszi! – mosolygott Kitti. Ejha, ilyen rövidnek sem hallottam még.

 - Szóval… Kiki, te legyél Ábellel, mert ahogy látom, már úgyis szépen összenőttetek.

 - Naa! – szóltam rá, de Kiki arckifejezéséből azt vettem le, hogy egyáltalán nem zavarta a megjegyzés. De hát miért is zavarta volna? A nagy szerelme nyakában ülhetett. Melyik lány nem álmodna ilyesmiről?

 - És Balázs! – nézett rá kaján vigyorral az arcán Ákos. – Te Lizával leszel.

 Átfutott rajtam a jeges rémület, hogy szegény Balázsnak el kell viselnie az egy tonnás súlyomat, ráadásul mi van, ha annyira kapaszkodom, hogy kitépem a szép hosszú haját, vagy megrúgom… Nem igazán akartam ilyen okokból vele lenni, és ezzel meg is döntöttem az imént gondolt elméletemet. 

 - Öhm… Izé… Nem lehetnék inkább Tibivel, vagy Bendivel? – motyogtam zavartan, de Ákos is, Kitti is, Heni is és Kiki is egyetértően rázták a fejüket. Na, ne már. 

 - Előre is bocsánat a súlyom miatt – nevettem rá kínomban Balázsra.

 - A mid miatt? – kérdezett vissza, kedvesen mosolyogva, én meg majdnem elájultam ott helyben.

 - Hé, én is akarok játszani! – szólt közbe Boti.

 - Bocs, de már nem maradt neked pina – vonta meg a vállát Ákos, mire mi lányok egyszerre meredtünk rá villogó, sátáni szemekkel. – Illetve, nem maradt neked hölgy. Elnézést, tündérkéim!

 - És Tündi?

 Na, igen, Tündi. Itt volt az alkalom, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Nem hagyhattam ki egy ilyen lehetőséget.

 - Szólok neki! – tettem fel a kezem.

 - De nincs meg neki? – vonta fel a szemöldökét Máté.

 - Hosszú! – legyintettem, és elsiettem Tündihez, aki el nem mozdult a padról. – Nincs kedved egy fiú nyakában ülve vízi csatázni?  

 - Pont nincs – szögezte le egyhangúan.

 - Még ha Botival vagy, akkor sem? – vigyorodtam rá kajánul.

 - Meddig kellett kényszeríteni, hogy velem legyen?

 - Ő hiányol téged – kacsintottam, mire Tündi szemében megcsillant egy aprócska reménysugár. Habozott egy darabig, majd így szólt:

 - Rendben. 

 A vízi csata nagy részét az az idő vette ki, amíg a lányok próbáltak felszállni a fiúk nyakába. Én is rendesen megszenvedtem Balázzsal, de igazából nem is az ő hibájából, hanem én kérdezgettem tőle folyamatosan.

 - Nem fáj így? Nem vagyok nagyon nehéz? Biztos nem nyomlak? Hadd szálljak fel még egyszer, és akkor már biztos jó lesz neked is!

 - Már vagy hatszor felszálltál, most már kezdek fáradni. Teljesen jól ülsz, nem vagy nehéz, és nem is nyomsz – nyugtatott Balázs, némi idegességgel a hangjában. Párszor már megismételte ezeket a mondatokat.

 - És nem fáj? – tudakoltam, hogy teljesen biztos legyek benne.

 - Nem – szögezte le unottan.

 Mire mindenki felszenvedte magát, addigra már jóval az erőnk végén jártunk, de azért a csata nem maradt el. Fröcsköltük egymást, lökdösődtünk, néha megszívattak minket a fiúk, legalábbis Boti rendszeresen lelökte magáról Tündit, aminek ő nem igazán örült, de nem tudott túl ideges lenni, hiszen mégiscsak a szerelméről van szó… (ezt olyan fura, de jó így leírni) Mindenki hősiesen küzdött, de a végén csak Kiki maradt meg Ábel nyakában, aki utána letette, és boldogan megölelte társát.

 - Szép volt, Kiki! – léptem oda barátnőmhöz, aki úgy elpirult az ölelés hatására, hogy csak ennyit bírt kinyögni:

 - Kösz...

 - Milyen volt? – vigyorogtam.

 - Fantasztikus!

 - Mindjárt gondoltam! – veregettem hátba.

 Mentem volna a többieknek is gratulálni, de leragadtam egy párosnál. Ugyanis Tündi és Boti elég hangosan vitatkozott a medence közepén.

 - Olyan szerencsétlen vagy, hogy meg sem tudsz tartani huzamosabb ideig! – kiáltott rá Tündi.

 - Őszintén sajnálom a sok pornótársad, hogy téged kellett cipelniük – röhögött Boti, Tündi pedig hisztérikusan, már-már sírás közeli állapotban folytatta:

 - Hagyd már ezt a pornózást, már nagyon elegem van belőle! 

 - Miért zavar ez téged annyira? – húzta tovább Boti, mire Tündi kifakadt:

 - Mert Tőled hallom! 

 Csend, és megdöbbent arckifejezések következtek ezután. Tündi már majdnem sírt, és inkább lesütötte a szemét, csakhogy ne kelljen szembenéznie Botival.

 - Ezt hogy érted? – érdeklődött Boti halkabban, és óvatosabban.

 - Ne csinálj úgy, mintha nem értenéd! – motyogta Tündi, még mindig a vizet pásztázva.

 - Ilyen fontos vagyok neked? – mosolygott Boti, közelebb lépve hozzá.

 Tündi finoman bólintott, mire olyan történt, amire senki nem számított. Boti a derekánál fogva magához húzta, és óvatosan megcsókolta őt. Tündi ledermedt, de azért viszonozta azt is, meg az ölelést is. Elképesztően jól néztek ki együtt, és egy pillanatra elfogott valamiféle irigység is. Teljesült az álma, ráadásul nem is akárhogyan. 

 - Ne haragudj rám! – suttogta Boti, miután elváltak egymástól, a homlokára hajtva homlokát, Tündi mosolygott, de nem tudott megszólalni. Túlságosan zavarba jött. – Én is szeretlek ám!

 Az egész osztály ledöbbenve meredt rájuk, még ők sem fogták fel az imént történt jelenetet. Boti és Tündi? Kész képtelenségnek tűnt. Csak én biccentettem elismerően a páros felé, hiszen az egyik fél érzelmeivel tisztában voltam. Még ha engem is kissé sokkoltak, azt kell, hogy mondjam, jól választott. Boti egyszer az életében normális volt, és ezt is Tündi kedvéért.