Az élményfürdőbe érve

 Az izgatott utazás mellett, persze mindenkinek eszébe jutott, hogy hoppácska, épp hazafelé tartunk, és még mindig tele van a táskánk kajával. Így a legtöbbet felbontottuk, és vagy különböző alakzatokban szétszórtuk (persze nem direkt) a buszon, vagy nagylelkűen elosztogattuk, mind ezt úgy, hogy senki nem volt éhes, hála az előbbi nagy pizza adagoknak. De azért a legtöbb csipszeszacskót sikerült kiürítenünk valamilyen formában, úgyhogy immáron nyugodt szívvel utazhattunk tovább. A fülemben a szokásos zene üvöltött, és hála ennek, még azt sem vettem észre, hogy Kiki vadul kiáltozza a nevem. Csak a régi trükkel, a böködéssel sikerült végül felhívnia magára a figyelmemet.

 - Szerinted sikerül ma még összejönnöm Ábellel? – suttogta, én pedig megvontam a vállam.

 - Még bármi lehet, elvégre, ha úgy nézzük, hosszú még a délután – kacsintottam, neki pedig a piros legsötétebb árnyalata kezdett égni az arcán. 

 - Jó lenne – felelte halkan, és visszarogyott az ülésbe. Nem telt el két perc, máris egy újabb kérdéssel fordult felém: – És, és, szerinted hogyan fogunk összejönni?

 - Nem tudom… - vontam fel a szemöldökömet. – Képzelj el szituációkat!

 - Már megvolt! – vágta rá rögtön, én pedig értetlenül meredtem rá.

 Mikor eltelt egy kis szünet, anélkül, hogy újból megszólalt volna, visszadugtam a fülesem, ám ezt is feleslegesen.

 - Egyáltalán tetszem neki? – sóhajtott elkeseredetten.

 - Szerintem igen – nyugtattam, és még hallgattam volna a zenét, de akkor már lassított a busz, és megálltunk az élményfürdő előtt. 

 Egy emberként próbáltuk kinyomorogni magunkat a jármű ajtaján, ám mikor láttuk, hogy lehetetlen lesz ezt megoldani, néhányunk megadta magát, és előre engedtük a négy fiút, Botit, Gerit, Tibit és Robit.

 - Ne rohanjatok! – próbálkozott József bácsi, ám reménytelenül. Az osztály hajthatatlan volt. Talán eddig az egyik leglelkesebbek voltunk ettől az élményfürdős programtól.

 Bár mindenki kapott egy külön szekrényt, a drága osztályfőnökünket ez egy cseppet sem érdekelte, inkább beszuszakolt minket az egyik öltözőszerűségbe, ahova mindenki bedobta a cuccát. Mikor végre átvedlettük magunkat fürdőruhára, (külön kabinokban a fiúk legnagyobb bánatára) mindenki izgatottan rohant a medencékbe, kivétel Tündit, aki elkeseredetten ücsörgött az egyik padon. Sajnálat futott végig bennem, majd egy hirtelen meggondolásból mellételepedtem.

 - Nem mész fürödni? – kérdeztem aggódva.

 Tündi csak a fejét rázta.

 - Mi történt?

 - Megjött… - sóhajtott.

 - Ajj, az bizony baj… - vakartam a fejem, majd óvatosan megkérdeztem: - Esetleg nincs tamponod?

 - De, de még sosem használtam, és egyszerűen… Nem akarom, érted? Félek – magyarázta, már-már sírás közeli állapotban. 

 Utoljára akkor láttam Tündit ilyennek, amikor szakított a barátjával. Egyébként mindig egy nagyon talpraesett, és jó értelembe véve; nemtörődömfajta lány volt. De láttam, hogy akkor ott, valami nem stimmelt.

 - Biztos csak ez a gond? – kérdeztem rövid habozás után.

 - Nem! Nem csak ez – temette az arcát a kezébe.

 - Hát akkor? – tettem gyengéden vállára a kezem, de ő idegesen lelökte magáról.

 - Muszáj neked mindig mindent tudni? Inkább menj csak oda Balázskádhoz, vagy Kikikédhez! Várj! Ne is menj oda, mert úgy látom, nagyon elfoglalt! – mutatott barátnőm felé, aki éppen Ábellel beszélgetett kivirulva, és izgatottan. 

 Tündi reakciója nagyon meglepett. Nem sértett meg, inkább csak még kíváncsibb lettem. 

 - Figyelj. Lehet, hogy tudnék segíteni. Elvégre két emberen kívül mindenkivel jóban vagyok az osztályban. Vagy ha otthoni ügyről van szó, akkor inkább tényleg hagylak… - próbálkoztam, nála pedig eltörött a mécses.

 - Ne haragudj, amiért paraszt voltam! Egyszerűen csak annyira tehetetlennek érzem magam… És nem értem, hogy mi van velem… Olyan furcsa most minden! – zokogott, én pedig képtelen voltam megszólalni. Még sosem láttam őt sírni. – Azt hiszem… - törölte meg a szemét. – Hogy beleszerettem Botondba.

 Amint ezt kimondta, egyből két tenyere közt landolt a feje, és nem mert a szemembe nézni.

 - Tessék? – hökkentem meg.

 - Igen, jól hallottad. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer pont ő lesz az, aki iránt bármilyen érzelmet fogok táplálni! Pedig ő egy éretlen barom, aki még csak lányként sem néz rám…

 Teljesen lesokkolt mind a kijelentése, mind az, hogy ezt tényleg teljesen komolyan gondolja. Az rendben van, hogy Boti nem csúnya, de annyira hülye és gyerekes, hogy pont nem Tündihez illik. És mégis van köztük valamiféle kapcsolat, ami mások között elképzelhetetlen lenne. Folyton oltogatják egymást, és Tündi, az egész iskola menő csaja többet érez szimpla barátságnál? Elképesztő.

 - Tudom, hogy most totál hülyének nézel – folytatta – De hidd el, én is alig hiszem el. Még felfogni is nehezen tudom… De azt hiszem, hogy tényleg, komolyan szerelmes vagyok. És… És, annyira szégyellem, hogy pont ő!

 - Ugyan már, ebben semmi szégyellnivaló nincsen! Boti remek srác, mármint… Jó a humora, meg iszonyú jó arc. Nem csoda, hogy beleestél! – nyugtattam, de ő minduntalan csak a fejét rázta.

 - Kérlek szépen, ne mondd el senkinek! Se azt, hogy most itt bőgtem neked, se azt, hogy beleestem az osztály gyökerébe! – könyörgött, könnytől csillogó kék szemét az én tekintetembe fúrva. Szörnyű sajnálat ejtett rabul, és kénytelen voltam neki bármit is mondani. Tündi tényleg szerelmes. És Botiba. Hihetetlen.

 - Persze, hogy nem mondom el senkinek! De hidd el, ez tényleg nem ciki. Inkább tudod mi a ciki? – vetettem oda, mire kérdőn rám nézett. – Ha nem tudod eldönteni, ki tetszik – mosolyodtam el halványan.

 - Balázs – biccentett, én pedig értetlenül meredtem rá. – Hidd el, nem csak azért mondom, mert a legjobb barátnőm G-vel jár. Aztán tudhatnád, hogy nem szokásom hazudni! – kacsintott óvatosan, majd elindult a fürdőbe, hogy összerendezze az amúgy tökéletes sminkjét. 

 Egy pillanat alatt végigfutott az agyamban valami, és mintha egy film lett volna, a végén óriási betűkkel díszelgett Balázs neve. Igen. Azt hiszem, igazuk van a lányoknak. Rettenetesen illek hozzá, ráadásul valóban nem közömbös a számomra. Még ha G-t tényleg őszintén is szerettem, muszáj továbblépnem. És azt hiszem, ehhez kellett egy löket. Talán ez a kirándulás volt az, ami a mondat végére pontot tett, és lezárta a G-vel való kapcsolatomat, ami még az elején tartott, de a végére már el kellett, hogy múljon. És hogy mi is volt ez a löket?

 - Liz! – hallottam meg Balázs hangját a hátam mögött, mire finoman elmosolyodtam. – Sinya beszorult az egyik fedett csúszdába. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta, hiszen olyan vékony az a gyerek, hogy két ujjal kettétörném a csontjait. 

 - Na, akkor indulás kimenteni! – kacsintottam, és elindultam a csúszda irányába. 

 Balázs látszólag nem értette, mitől vagyok én így feldobódva, elvégre nem volt ott, a megvilágosodásom pillanatában. De nem is baj. Így legalább szabadon szárnyalhatok elvárások, és kételyek nélkül, plusz egy új érzéssel: Én szerelmes vagyok Balázsba!